2023. március 22-án rendezte meg Brüsszelben a biodiverzitás tavaszi szakmai kiállítást a Belga Biodiverzitás Platform a Flamand Kormány Herman Teirlinck épületében. Az esemény résztvevői belga és spanyol esettanulmányokon keresztül tanácskozták meg a biodiverzitás monitorozás európai kérdéseit.
Segítik a fehér gólyák sikeres fészkelését
Egy önkéntes program keretében ismét gyepkezelési munkákat végeztek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a tiszadorogmai Sulymos-laposon. A Grassland-HU LIFE integrált projekt keretében, a géppel nem járható részeken kaszálták le a területet, valamint a korábban már kivágott gyalogakác husángokat szedték össze – közölte a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.
Gyepvédelmi beavatkozások a Duna-Dráva Nemzeti Parkban
Félidejéhez érkezett a Grassland-HU LIFE integrált projekt, amelynek nyolc éven át tartó megvalósításában további 13 együttműködő partnerrel együtt a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság is részt vesz.
Vadvilág nap az állatkertben
Látványetetésekkel, állattréningekkel, játékos ismeretterjesztő programokkal, valamint gyerekeknek és tanulmányi csoportoknak szóló belépési kedvezményekkel várja a látogatókat pénteken, a vadvilág napján Fővárosi Állat- és Növénykert.
Madarak ezreit vonzza a vízborította Baksi-puszta
Beváltják a várakozásokat a vízmegtartás és vízkormányzás érdekében tavaly végzett beavatkozások a Baksi-pusztán: február 3. óta közel 100 hektárt öntött el a víz a zsilipek szabályozásával, ennek köszönhetően pedig a korábbi évekhez képest már most sokkal nagyobb a madármozgás, rengeteg nyári lúd, nagy lilik, tőkés réce, csörgő réce és bíbic érkezett a pusztára.
Sasszinkron 2023
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület idén is meghirdette országos ragadozómadár számlálását. Természetvédelmi őrök, ornitológusok, szakemberek és lelkes amatőrök járták az országot feljegyezve a látott ragadozómadarakat.
Beszámoló az Emlőskutatók szakmai napjáról
2023. január 12-én rendeztük meg az emlőskutatással és –védelemmel foglalkozó szakemberek éves találkozóját, az Emlőskutatók szakmai napját.
A Daru-rét helyreállítási munkálatai
A Petneháza és Nyírjákó külterületén elhelyezkedő Daru-réten - 2021-ben elkezdődött helyreállítási munkálatok eredményeképpen - 36 hektáron javult az élőhelyek állapota.
Élőhelykezelési munkák a Kaszonyi-hegyen
A GRASSLAND-HU LIFE Integrált Projekt (LIFE17 IPE/HU/000018) keretében befejeztük az erre az évre tervezett élőhelykezelési munkákat a Barabás külterületén lévő Kaszonyi-hegy Természetvédelmi Területen kijelölt mintaterületeken.
Partimadár workshop a Grassland-HU integrált projekt keretében
2022. október 15-16-án a Grassland Life IP projekt (LIFE17 IPE/HU/000018) keretében Sándorfalván került sor arra - a fészkelő partimadarainkat fókuszba helyező - workshopra, amely az MME szervezésében lett megtartva.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- Következő oldal
- Utolsó oldal