Ugrás a tartalomra

Hírek

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a Grassland-HU LIFE integrált projekttel összefüggésben előadássorozatot indít. A nyolcrészes ismeretterjesztő sorozaton vezető szakértők osztják meg tudásukat a gazdálkodás különböző szegmenseit érintő természeti változásokról és a gazdálkodás legfrissebb trendjeiről és technikáiról.


A forró júniusi kora délelőttön fülsiketítő a kabócák ezreinek szüntelen köszörülése. A Szársomlyó gerincének keskenyen kanyargó, köves ösvényén haladva már öt perc felfelé kapaszkodás után megjelennek rajtunk az első izzadságcseppek, s az utunkat kísérő alacsony virágos kőrisek között még árnyékban is fenyegetően ül meg a forróság.


A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai 2024. szeptember 12-13-án mutatták be a Grassland-HU LIFE integrált projektben részt vevő partnereiknek a Kocséri Gyepkezelési Tanácsadó és Tájegységi Központot, amely a gyepvédelmi tanácsadók szakmai munkáját fogja szolgálni.


2024. szeptember 5. és 6. között sikeresen lezajlott a X. Magyar Tájökológiai Konferencia, amelyet a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének Természetvédelmi és Tájgazdálkodási Tanszéke rendezett, a Szent István Campuson, Gödöllőn. A rendezvényen projektpartnerünk a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai mutatták be az elért eredményeket.


Az agrárterületek ökoszisztémáját, apróvadfajok és a beporzó rovarok állományát meghatározza a mezőgazdasági területek művelésének módja, amelyekre pedig döntő hatással vannak az agrártámogatási rendszerek. A Közös Agrárpolitika 2023-tól kezdődő költségvetési ciklusában számos előremutató, környezeti és élőhelyi szempontból egyaránt kedvező intézkedés válik elérhetővé a mezőgazdaság szereplői számára.


A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködve a tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezte természetvédelmi önkéntes táborát a Szőcei lápréten. A láprét elhelyezkedése és talajtani adottságai nem teszik lehetővé a szokásos gépi kezelés minden elemét, ezért a kézi munkavégzés elengedhetetlen például a szénalehordás során, így megelőzve a talajfelszín és az értékes növényzet sérülését a nehézgépek okozta taposástól.


A Grassland-HU LIFE integrált projekttel kapcsolatban a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és projektpartnerei ötödik alkalommal hirdették meg a gyepes élőhelyek értékeinek bemutatását, népszerűsítését célzó fotópályázatukat. Az idei kiírásban három kategóriában várják a pályaműveket, amelyet szakmai zsűri bírál majd el.


„Tikkasztó melegben, gyöngyöző homlokkal megáll a magyar kaszás, a kinek a világon sehol sincsen párja; előbb letörli homlokáról az izzadságot, aztán letűzi a kasza nyelét, kiveszi tokjából a fénkövet és elkezdi a fenést; erre a hangra mintha felelne, mintha versenyre kellne a surgyé madár; nagy buzgón hallatja buzgó énekét, míg a haris alig pár lépésnyire bujkál a magas fűben és folyton hallatja „kétkét—kés-kés”-szerű szavát."


A közelmúltban új területekkel gazdagodott hazánkban a Natura 2000-es hálózat. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó, 34 hektárral bővült terület olyan ritka és fokozottan védett rovar- és emlősfajok számára jelent új élőhelyet, mint a magyar tarsza, vagy az igazi hungarikumnak számító magyar földikutya.


A forró nyári puszta felett nagy magasságban a kék égen egy apró pont látszik, amely hosszú pillanatokig szinte meg sem mozdul, aztán egyre gyorsulva zuhanni kezd a föld felé. Ragadozó madár, hasa és szárnya alulról nézve hófehér. Később, ha szerencsések vagyunk, megfigyelhetjük, amint lassan körözve a magasba emelkedik, csőrében egy kígyóval.


2024. május 7-én történelmi pillanatokat élhettek át a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Nyugat-Zala Tájegységének munkatársai: uniós források felhasználásával, közel negyven év után legelő állatokat helyezhettek ki a Mura ártérbe a visszagyepesített természetvédelmi terület fenntartható kezelése érdekében.


Közel egyórás, látványos film készült a Győr melletti Gönyűi-homokvidék páratlan természeti kincseiről. A projektfilmet két éven át forgatták a szakemberek, amelyet 2024. április 16-án a győri Rómer Házban mutattak be először. A környéken élők közül sem tudják sokan, milyen csodálatos védett növény- és állatvilág jellemzi a homokvidéket.


A Grassland-HU LIFE integrált projekttel kapcsolatban a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és projektpartnerei ötödik alkalommal hirdetik meg a gyepes élőhelyek értékeinek bemutatását, népszerűsítését célzó fotópályázatukat. Az idei kiírásban tájképek készítése, valamint a gyepekhez kötődő pásztorélet bemutatása a pályázók feladata.


2024. április 6. és 7. között tartotta éves szezonnyitó lepkemonitoring workshopját a Szalkay József Magyar Lepkészeti Egyesület részeként működő Magyar Lepke Monitoring Hálózat. Az esemény a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. által koordinált Grassland-HU LIFE integrált projekt részeként rendezték meg.


Folyamatos a munka a Grassland-HU LIFE integrált projekt háza táján, amelyből a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság is kiveszi a részét: gyeprekonstrukciós beavatkozásokat végeznek, hathatósan részt vesznek a Gyepvédelmi Tanácsadó Szolgálat munkájában, valamint önkéntes programokat szerveznek, ezzel is erősítve a környezeti nevelést.


A közel évszázados igazság ma is áll. De nem csak sűrű, élő is kell legyen a gyep. Manapság már a modern eszközöké a főszerep, a gyepgazdálkodást lehet természetkímélő módon folytatni. Mindig tartsuk szem előtt: a gyep elsősorban élőhely! A füves területeken élő fajok fontos résztvevői az ökológiai egyensúlynak.


Bacsó Péter A tanú című abszurd filmklasszikusában a kommunista államhatalom békaemberek számára „ürgebőrbe varrt titkos üzenetek” átadásával vádolja a főhőst és kegyvesztett barátját. A történet szerint valóban kapcsolatba kerül a két szereplő a „gát legnagyobb ellenségével, az ürgével”, de hőseink valójában mezei hörcsögöt vágnak alaposan kupán.


Lassan már közeledik a tavasz, így talán időszerű néhány olyan fontos előírás felfrissítése a Natura 2000-es gyepterületek vonatkozásában, amikkel kapcsolatban sok tévhit kering a köztudatban. Az első komolyabb félreértés abból szokott adódni, hogy mi is a Natura 2000-es gyep?